Ashley Tisdale

Hi all!

mi vagyunk :)
Indulás: 2007-05-12
 
ki-be
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
all

KEZDETEK
Ashley Michelle Tisdale West Dealben, New Jersey-ben született 1985. július 2-án. Szülei Lisa Morris háztartásbeli és van egy ruházati üzlete is, Mike Tisdale építőipari cég vezetője és a Brit-szigetekről származik. Szakmájának köszönhetően Ashley-nek a Toluca Lake béli házát is ő építette, melyet 2015 nyarán adott el, 2. 300. 000. dollárért. Korábban a Pop Warner futballedzője volt. Ocean Township-ben nőtt fel, azon belül is West Dealben, itt pompomlány is volt. Rendelkezik afrikai ősökkel is, apai ágról pedig brit, ír, skót és német felmenőkkel is büszkélkedik. Édesanyja askenázi zsidó származású, míg édesapja keresztény így gyerekkorában mindkét vallást megismerhette, ám mégis zsidónak vallja inkább magát.

Nővére Jennifer Tisdale aki szintén szinésznőként és énekesnőként tevékenykedett egészen 2010-ig. Exférje Shane McChesnie, éttermet vezet Los Angeles-ben. 2010. február 13.-án született meg kislánya, Mikayla Dawn McChesnie. Anyai ágon nagypapája Arnold Morris, ő találta fel a Ginsu kést. 2013 szeptember 2-án hunyt el, ez inspriálta a You"re always here című dalát. Nagymamája, Marilyn Morris, 1933. október 27-én született, gyakran látni őket együtt vásárolni is. Apai ágon nagymamája Sally Ann Tisdale. Rokona Ron Popeil üzletembernek is. 

KORAI ÉVEK
3 évesen találkozott Bill Perlmannel egy New Jersey-ben található bevásárlóközpontban, aki azóta is a menedzsere. Ekkor számos reklámfilm meghallgatására juttatta be. Gyermekként több mint 100 nemzetközi TV-s reklámban volt látható. Színészi karrierjét színházi darabokkal alapozta meg, olyanokban szerepelt mint a Gypsy: A Musical Fable, Sound of Music és a The Sound of Music a Monmouth County-i Jewish Community Centerben.

8 éves volt amikor Cosette-et alakította a Les Misérables musicalben. Annak ellenére, hogy előtte csak egy énekórát vett, az előadás sikeres volt, két évig körúton volt ezzel a darabbal, majd egy másik népszerű műben Annie-ként szerepelt Koreában. 12 évesen pedig már a Fehér Házban énekelt Bill Clinton akkori elnök előtt.

SZÍNÉSZI KARRIER
Az 1990-es évek végén a színdarabok világát ott hagyta, és karrierjét egy magasabb szintre emelte. Ekkor kapott szerepet olyan sorozatokban, mint a Smart Guy és a Hetedik mennyország / 7th Heaven. Kipróbálhatta, milyen a stúdióban dolgozni is, hiszen a hangját kölcsönözte egy kutyusnak a Minden kutya a mennybe jut 3. - A kiskutyák karácsonyi éneke / An All Dogs Christmas Carol című animációs filmben, valamint az Egy bogár élete / A Bug's Life animációban is hallható.

A 2000-es évek elején három epizódban látható a The Amanda Show és a The Hughleys szériákban, ezen kívül pedig epizódszereplőként mutatta meg tehetségét a Beverly Hills 90210, a Boston Public, a Bette, a Bűbájos Boszorkák / Charmed és a Már megint Malcolm / Malcolm in the Middle sorozatokban. A 2002-es évig Ashley Michelle Tisdale-t, azaz a teljes nevét használta, ettől kezdve viszont csak Ashley Tisdale-ként folytatta pályafutását.

TV-s filmekben is feltűnt egy-egy jelenet erejéig, a Donnie Darko filmben Kim, egy különc lány bőrébe bújt 2001-ben. Még ez évben a Nathan's Choice filmben Stephanie-ként volt látható, egy év múlva pedig a 30 perces komédia, a The Mayor of Oyster Bay Jenniferjét alakította.

Ez időben modellkedett a Ford Modellnél, ahol együtt dolgozott Lindsay Lohan és Mischa Barton színésznőkkel is. Reklámszerepléseit sem fejezte be, feltűnt a Fruit Gushers kisfilmjében, valamint egy T-Mobile reklámban, ahol Catherine Zeta-Jonesszal szerepelt együtt. A 2003-as évben a Mrs. Klinika / Strong Medicine, A Sorscsapás család / Grounded for Life és a George Lopez sorozatok egy-egy epizódjaiban volt látható, továbbá három részen keresztül alakította Bonnie-t a Still Standingben.

2004-ben jelentkezett London Tipton szerepére a Zack és Cody élete / The Suite Life of Zack and Cody című sorozatba, melyet végül Brenda Song kapott meg. A Disney sorozat producerei úgy döntöttek, Ashley fogja alakítani Maddie Fitzpatrickot, az édességpult mögött dolgozó lányt az előkelő szállodában. Előtte sötétbarna, derékig érő göndör haja volt, a show-ban pedig már vállig érő, egyenes szőke hajjal volt látható. A széria 2005 szeptemberében debütált, egészen 2008-ig sugározták. A brit Nickelodeon Kids' Choice Awards-on jelölték ezért a szerepért a Legjobb TV-s színésznő kategóriában 2008-ban, amit haza is vihetett, mint első megnyert díját.

Jelentkezett a 2004-es Bajos Csajok című film Karen szerepére is, de ezt Amanda Seyfried kapta meg. A Szerelmes Hangjegyek / High School Musical készítői először nem vették figyelembe a "jó kislány imidzse" miatt a Zack és Cody sorozatban, az aranyos pultos lány után gonoszabb szerepet szántak volna neki, ugyanis eredetileg Gabriella Montez szerepére jelentkezett. Ezért a népszerű, nárcisztikus, gimnazista lányként, Sharpay Evans-ként látható a 2006-ban megjelent Disney filmben. A szerepre a Bajos Csajok főszereplője, Rachel McAdams készítette fel. A HSM abban az évben a legtöbbet nézett film lett az USA-ban 7.7 millió nézővel a premier napján.

Újabb munkái között szerepelt egy szinkronszerep, a népszerű Kim Possible - Kis tini hős / Kim Possible című Disney animációs sorozatban 4 epizódon keresztül Camille Leon hangjaként hallható.

2007-ben kezdődtek meg a Szerelmes Hangjegyek 2 / High School Musical 2 munkálatai, megerősítették, hogy Ashley újra a szereplőgárda tagja lett. A premier a Disney csatornán volt 2007 augusztusában, 17 millió nézőt csalogatott a TV elé, ezzel a kábeltelevízió legnézetebb filmévé vált. A The Hollywood Reporter kritikusai pozitív véleménnyel voltak színészi tehetségéről, de több helyről is pozitív visszajelzéseket kapott. A film két Primetime Emmy Awards jelölést kapott.

Ezt követően újra stúdióba vonult, de mindössze egy szinkronszerep miatt, a 2007-ben megjelent The Tuttles: Madcap Misadventures videójátékban Jess Tuttle-ként szólal meg.

Ebben az évben kapta meg a szintén Disney Channel által készített Phineas és Ferb / Phineas and Ferb névre keresztelt animációs sorozat egyik főszereplőjének, Candace Flynn szinkronszerepét. A műsor lett a legnézettebb animációs sorozat a gyerekek és a kiskamaszok körében., 2010-ben elismerést kapott a kritikusoktól, továbbá három kategóriában is nyert a Primetime Emmy Awards-on.

2008-ban a Parti-randi / Pictures This című ABC filmjében megmutathatta mennyire jó producer, valamint a főszereplő is ő volt. Mandy Gilbertet alakította, aki egy népszerűtlen diáklány, és kortársai nem a legjobban bánnak vele. A debütálás napján 4.3 millióan látták.

A HSM filmsorozat következő részének munkálatai még 2007-ben elkezdődtek, a Walt Disney Pictures által megerősítést nyert a film moziban való bemutatása. A High School Musical 3: Végzősök / High School Musical 3: Senior Year néven 2008 októberében megjelent részben visszatértek a főszereplők. A film a nyitó hétvége alatt több mint 43 millió dollárnyi, világszerte pedig 255 millió dollárnyi bevételre tett szert, ezzel elérte, hogy a legtöbbet hozó zenés film legyen. A teljesítményéért a MTV Movie Award-on Breakthrough Performance Female díjjal jutalmazták 2009-ben. A kritikusoktól elismerést kapott,az Entertainment Weekly munkatársa, Owen Gleiberman feltörekvő csillagként jellemezte, Mark Kermode szerint pedig 2008-ban Ashley volt a Legjobb Mellékszereplő.

2009-ben a 20th Century Fox az Ufók a padláson / Aliens in the Attic című családi filmjében Bethany Pearsonként tűnt fel, mint a legidősebb testvér. Főszereplőként tűnették fel, de a The New York Times szerint ennek ellenére nagyon keveset volt látható a képernyőn. Világszerte 60 millió bevételt hozott a gyártóknak. Ez időben jelentkezett a Vámpírnaplók sorozatba, de nem jelent meg a meghallgatáson.

Ekkor volt látható a Zack és Cody a fedélzeten / The Suite Life on Deck című Disney sorozat egy epizódjában, mely a Zack és Cody élete műsor folytatása. Maddie Fitzpatrickként tűnt fel a részben, melyet a karakter látogatásának szenteltek.

A televízióba 2010-ben tért vissza, a The CW csatornán futott a Vadmacskák / Hellcats című sorozata, melyben Savannah Monroe-t, a szurkolócsapat kapitányát alakította. A széria a Cheer: Inside the Secret World of College Cheerleaders könyv alapján készült, melyet Kate Torgovnic írt. TV Guide arról számolt be, hogy a főszereplők közül Ashley keresett a legjobban, epizódonként 30 ezer dollár ütötte a markát. A széria csak az első évadot élte meg, ezután törölték a képernyőről 2011-ben. 

Számos animációs sorozatban kölcsönözte a hangját egy-egy szereplőnek, többek között a The Cleveland Show, a Family Guy és a Glenn Martin DDS. Vendégszereplőként látható volt a Nevelésből elégséges / Raising Hope szériában is. Főszereplőként látható lett volna a CBS egyik pilotsorozatában Louis C.K producer által megalkotott szériában, de a csatorna nem vásárolta meg. A FX Kemény motorosok / Sons of Anarchy sorozatában két epizód erejéig volt látható mint Emma Jean.

2010-ben a Disney csatorna bejelentette azt a szándékát, mely szerint a HSM filmsorozatnak terveznek egy spinoffot, középpontban Sharpay állna New Yorkban. Ashley megerősítette, hogy visszatér, mint Sharpay, és nem csak mint főszereplőként lesz látható, a filmen a executive producerként tevékenykedik. Sharpay csillogó kalandja / Sharpay's Fabulous Adventure film premierje a Disney csatornán 2011 augusztusában volt, 5 millió néző látta ekkor. DVD-n is megjelent, sok érdekességet tartalmaz.

2011-ben került bemutatásra a Phineas és Ferb a 2. dimenzióban / Phineas and Ferb the Movie: Across the 2nd Dimension című Disney film, majd négy epizódon keresztül volt hallható a Take Two with Phineas and Ferbben, melynek két perces részeiben a szinkronszínészek talkshow-ban vesznek részt.

2012-ben megjelent a Before We Made It című 30 perces komédiája.

2012 júniusában jelentette be a The Weinstein Company, hogy, szerepet kapott a Horrorra akadva 5 / Scary Movie 5 című filmben Charlie Sheen és Lindsay Lohan oldalán. Az egyik főszereplőt alakítja, Jody-t aki a 20-as évei végén járó táncos. A film 2013 áprilisában került bemutatásra, mely nem lett akkora durranás mint a filmsorozat korábbi részei, a kritikák eléggé negatívak lettek.

Ashley visszatérő szerepet kapott az ABC sitcomjában, a Super Fun Night sorozatban, mint Jazmine, egy elkötelezett fiatal nő, valamint vendégszerepelt a CBS Eszementek / The Crazy Ones című sorozatában. Ő adja a hangját a Sabrina: Secrets of a Teenage Witch / Sabrina, a tiniboszorkány című Hub Network animációs sorozatában főszereplőnek, továbbá A Mikulás mentőakció / Saving Santa animációban Shiny hangjaként szólalt meg.

2014-ben látható a Playing It Cool című Chris Evans és Michelle Monaghan főszereplésével megjelent filmben.

A 2014. június 25-én induló Young & Hungry sorozat két epizód erejéig szerepel benne, Loganként látható. Emellett pedig 2014-ben Birds of Paradise néven jelent meg animációs filmje, melyben Auroraként hallható.

2014 áprilisának végén jelent meg a hír, mely szerint főszereplője lesz az akkor még névtelen TBS komédia-sorozatnak, melyben az egyik fodrász szerepében lesz látható George Wendt és Lauren Lapkus mellett. A Buzzy's névre keresztelt fodrász széria végül Clipped néven debütált a csatornán 2015. június 16-án, ahol Dannit alakítja. A sorozatot egy évad után törölték.

2014 decemberében került bejelentésre, hogy a Drive, She Said komédiában Jason Biggs oldalán egy prostituáltat fog megformálni. A filmet később átnevezték, Amateur Night néven 2016-ban kerül majd bemutatásra.

2015-ben induló Truth Be Told sorozatban kapott epizódszerepet, Samet alakítja a széria első évadának 4. részében.  2016. február 18-án került bemutatásra az Amerikai fater / American Dad! című animációs sorozat 12. évadának 2. része, amelyben Amy Reed hangját kölcsönzi.

2016. áprilisában jelentek meg hírek, melyek szerint a Young & Hungry spinoff sorozatot fog kapni Young & Sofia néven, melynek egyik  főszereplője Ashley lesz. Karaktere az eredeti sorozatban már két epizód erejéig látható volt Loganként.

2017-ben lesz a premiere a Charming című animációs filmnek, melyben az egyik főszereplő, Hamupikőke hangját fogja kölcsönözni. A musical középpontjában három hercegnő áll, akik különös helyzetben találják magukat, mindhárman ugyanannak a hercegnek a menyasszonyai.

ZENEI KARRIER
Az első HSM filmnek köszönhetően a Warner Bros. Recordsszal szerződést kötött 2006 júliusában és elkezdett dolgozni albumán. A Headstrong a debütáló nagylemeze 2007. február 6-án jelent meg a Bros. Records által. A High School Musical film után kezdett el dolgozni a lemezen, melyre a dalokat Diane Warren, JR Rotem, Ryan Tedder, Evan "Kidd" Bogart, és a Kara DioGuardi írta, közülük többen producerként is segítették az album elkészítését. Az album neve Ashley személyiségét tükrözni, egy interjú során elárulta, olyan első albumot szeretne, mely nem karaktert mutat be, hanem saját magát.

Első kislemez az albumról a Be Good to Me volt, mely a zenei listákon közepes sikereket ért el. Az áttörést a He Said She Said kislemez hozta meg, mely az USA-ban az 58. helyig jutott. Németországban és Ausztriában is bekerült a Top 20 dalok közé. Ezeket követte a Not Like That majd a Suddenly, melyek szintén az európai országokban jeleskedtek a listákon. A lemezt két alkalommal is promotálta, először a High School Musical: The Concert keretein belül, később pedig saját turnéjára indult Headstrong Tour Across America néven. 2007-ben a hatodik legjobb lemeznek szavazták meg.

Kiadtak egy DVD-t is There's Something About Ashley címmel az album után, mely három klipet tartalmaz, valamint a Headstrong körüli munkálatokat. Feltűnik benne nővére és a Született Feleségekből Josh Henderson. Az első 12 perc, a There's Something About Ashley rész tartalmazza a három videóklipet, egy telefonbeszélgetést, nővérével egy közjátékot a fürdőszobában és a végén Josh-sal. A következő 45 perc a The Life and Times of Ashley Tisdale. A dalok felvételét a stúdióban és a videóklipek forgatását mutatja be, a nézők bepillanthatnak az életébe, találkozik Jessica Simpsonnal, próbákról a felvételek és élő fellépések is megtekinthetőek.

Második saját stúdió albumának munkálatai a harmadik HSM film után kezdődtek meg. A korong a Warner Bros. Records által került kibocsátásra 2009. június 11-én Guilty Pleasure néven. A Billboard 200 listán a 12. helyen végzett a 25000 eladott példánnyal az első héten. Első kislemez az It's Alright, It's OK volt, melynek debütálása az On Air with Ryan Seacrestben volt, hivatalosan pedig 2009. április 14-én jelent meg. A második kislemez a Crank It Up volt, mely Európában 2009. október 16-án jelent meg.

2013 áprilisában az MTV-nek adott interjúban elárulta, hogy a harmadik stúdióalbumán már a korábbi években is dolgozott. Reméli ez egy kicsit másabb lesz, mint amit ezek előtt csinált, de a pop dance hangzás ismét fő eleme lesz lemezének, amely várhatóan 2014-ben fog megjelenni. Twitter-oldalán különleges projektként emlegette You're Always Here dalát a megjelenésig, melyet nagypapája emlékére írt, aki szeptemberben vesztette életét. A kislemez 2013. december 16-án jelent meg.

PRODUKCIÓS CÉG
2008-ban a Parti-randi / Pictures This című ABC filmjében megmutathatta mennyire jó producer, valamint a főszereplő is ő volt. Mandy Gilbertet alakította, aki egy népszerűtlen diáklány, és kortársai nem a legjobban bánnak vele. A debütálás napján 4.3 millióan látták. 

Blondie Girl Productions cégje aláírt egy többéves szerződést a Relativity Mediával még 2010-ben, mely szerint létrehoznak, fejlesztenek és megrendeznek filmeket és sorozatokat. Ugyanebben az évben, Ashley számolt be arról, hogy eladta az első filmjüket az ABC Family-nek, amiben ő maga nem szerepelt.

2011 folyamás televíziós- és filmproducer karrierjére fókuszált leginkább. Dolgozott a Laurie Faria Stolarz könyve alapján készült televíziós sorozaton, a Blue Is for Nightmares-en, valamint az Adventure Quest című Disney filmen.

Miss Advised című Bravo TV valóság showja 2012. június 18-án került adásba, az évadzáró augusztus 6-án volt. Még ez évben jelentették be Jessica Rhoadesszel, társalapítójával, hogy a FishBowl WorldWide Media partnerkapcsolatoknak köszönhetően három sorozat is általuk fog elkészülni. Először az In Bloomról esett szó, mely a Dolphin Digital Mediávan együtt működve készül, melyben a popzene kerül előtérbe a középiskolások között. 

A következő a Meet Cute, melyben rejtett kamerával kerül felvételre amikor két barát "véletlenül" találkozik egymással, hogy több legyen köztük, mint barátság. A harmadik a Pitchslap, melyben a humor kerül előtérbe. 

Az ABC Family is együtt dolgozik a produkciós céggel a The Keys filmen.

Ashley megerősítette, hogy visszatér, mint Sharpay, és nem csak mint főszereplőként lesz látható, a filmen a executive producerként tevékenykedik. Sharpay csillogó kalandjai film premierje a Disney csatornán 2011 augusztusában volt, 5 millió néző látta ekkor. DVD-n is megjelent, sok érdekességet tartalmaz.

A cég összeállt a Hollywood Farmsszal egy újabb Disney film, a Cloud 9 forgatásához, mely Utah városában zajlott le még 2013 telén.

Az Inner Circle középpontjában Vanessa Hudgens barátsága került a középpontba, 2013-ban sugározta az E!. 

Producerként is megmutatta már tehetségét, a 2014. június 25-én induló Young & Hungry sorozat készítésénél segédkezik cégével, melynél közreműködik a Zack és Cody élete című Disney-sorozat Mr. Moseby egykori megformálója, Phill Lewis is.  

KOLLEKCIÓI
2015. szeptemberében nevezték ki a Signorelli kreatív igazgatójának. Az általa is tervezett ruhadarabok pamut keverékek. 2016. február 10 után világszerte kaphatóak lesznek a Nordstrom boltokban, addig pedig a shopsignorelli.com oldalról lehet rendelést leadni rájuk január 11 óta.

Saját smink kollekciót is be fog mutatni 2016 tavaszán, mely az Illuminate by Ashley nevet kapta.

JÓTÉKONYSÁG
2008-ban az arcát adta a Degree Girl kampányhoz,a dezodor reklámozásához több reklámfilm készült, valamint felvett Ashley egy Cyndi Lauper dalt, a Time After Time-ot. Staples, egy újabb T-MobileToys "R" Us és Eckō Red promóciós kampányokban jelent meg ez időben. Az Eckō-val kötött szerződésének köszönhetően az Egyesült Államokban bevásárlókörúton vett részt, az előadás divatbemutatóként volt megrendezve.

Rendszeresen önkénteskedik számos jótékonysági szervezetnél. Együtt működött 2008-ban a Make a Wish Foundationnal, melynek keretein belül beteg gyerekekhez látogatott el, valamint a szervezetet anyagilag is támogatta. A tervek szerint még ebben az évben Vanessa Hudgensszel fellépett volna az Idol Gives Backnél, de a harmadik HSM film forgatása miatt csak egy videót tudtak felvenni, valamint adományoztak is. Hozzájárult A Very Special Christmas 7 albumhoz is, melyen a Last Christmas számának bevételével a Special Olympics-ket támogatta. Telefonos operátor volt a Hope for Haiti Now: A Global Benefit for Earthquake Reliefnél 2010 januárjában, melynek bevételével a haiti-i földrengés helyreállítási munkálatait végző hét non-profit szervezetet segítettek. Még ebben az évben az Itty Bitty Art Sale-nek tervezett képeslapokat, a bevételt pedig a Pluralistic School kapta meg.

Önkéntes volt a Get on the Bus jótékonysági kampánynál, mely A nagy házalakítás keretein belül valósult meg 2011-ben. Segített a háziépítésnél egy családnak, valamint néhány dalának bevételét felajánlotta. 2012-ben a Project Pink arca lett, a Puma SE pénzt gyüjtött a mellrák kezelésének kutatására. Ennek keretein belül meglátogatta a Los Angeles-ben található BEST After School Enrichment Programot a Pacoima Charter Schoolban. 2013-ban a You're Always Here dalt vette fel nagypapája emlékére, majd a megjelenés utáni bevételeket jótékonysági szervezetnek adományozta. On Air with Ryan Seacrest műsorban elárulta, hogy a befolyt összeget a St. Jude Children Research Hospital kapta meg.

A StarPower nagykövete a Starlight Children's Foundationnek.

MAGÁNÉLET
Első ismert kapcsolata Gili Lang amerikai színésszel volt 1999-2000-ben, akivel elsőéves gimnazistaként 5 hónapot töltött együtt. A srác nem túl sikeres a szakmájában. A fiatal Mattként volt látható a 1993-as Szülő kerestetik / The Day My Parents Ran Away filmben, ezt követően 3 sorozatban kapott egészen kicsi szerepeket, majd 2000 után már nem vállalt több szerepet. 

2006-ban a HSM forgatásán ismerte meg Jared Murillo-t, a Honoluluról származó színészt, táncost. Hét gyermek közül, ő a negyedik. A 2007-es koncertsorozaton is táncosként működött közre, a  Be Good To Me c. dal klipjében is szerepelt. Kettejüket sokan Jashley-ként emlegették. 2007 márciusában kezdtek el randizgatni, korábban is egyre többet lehetett őket együtt látni, de nem került bejelentésre hivatalosan, míg végül bizonyossá vált, hogy egy párt alkotnak. Szakításukat a US Weekly magazin közölte először, mely  2009. április 11-én történt.

Scott Speer videoklipp és filmrendezővel 2009-ben találtak egymásra, ez év áprilisában lehetett őket először együtt látni. Már korábban is ismerték egymást, ugyanis Scott rendezte többek között a He Said She Said, Not Like That és Suddenly dalhoz készült klipeket, de ekkor még Jared volt a párja. 2 év után, 2011 decemberében szakítottak, ugyanis Scott munkája miatt nem sok idejük volt egymásra. Először csak találgattak a rajongók és az újságírók, de végül hivatalosan is bejelentették: elváltak útjaik. 

Scottal való szakítása után nemsokkal, már a Boys Like Girls énekesével, Martin Johnsonnal látták kézenfogva sétálgatni Los Angeles utcáin. Ashley és Martin először a "Love Drunk" videoklip-forgatásán találkoztak, mely a Boys Like Girls egyik számához készült. 2011. decemberétől lehetett őket együtt látni, február 26-án pedig már együtt jelentek meg az Oscar díjátadó partin is. A  kapcsolat nem sokáig tartott, ugyanis 2012. márciusában érhetett véget 3 hónapnyi együttlét után.

Martinnal való szakítása után 2012 áprilisában felröppentek a hírek, hogy Ashley újból Scott Speerrel jár.  2012. április 5-én kapták le őket együtt a paparazzik. 2012 májusában az E-News erősítette meg azt, hogy ismét együtt vannak. Ekkor megünnepelték 3. évfordulójukat is. Scott még a Horrorra akadva 5 forgatása alatt is meglátogatta Ashley-t. Hamar rájöttek, hogy nem tudják helyrehozni a kapcsolatukat 2012 novemberében elkezdtek terjedni a pletykák, mely szerint ismét külön váltak útjaik. 

2012 novemberében kezdtek Christopher French-el találkozgatni, az Annie Automatic nevű rockbanda zenészével. Egy közös barát által ismerkedtek meg. A pár először 2012. december 26-án lépett a nyilvánosság elé együtt, amikor meglátogatták az Apple Store-t Los Angelesben. Kapcsolatukat egy magasabb szinte emelték, amikor Chris az Empire State Building 103. emeletén kérte meg kedvese kezét 2013. augusztus 8-án. A párt az interneten sokan csak Chrisleyként emlegetik.

2014. szeptember 8-án egy romantikus esküvőn kimondták egymásnak a boldogító igent Santa Barbarán, Kaliforniában. A lagzin részt vett szintén színész testvére, Jennifer Tisdale, valamint legjobb barátnője, Vanessa Hudgens is. Instagramon egy képpel jelentették be, hogy egybekeltek, a kép mellé pedig egy szöveget is mellékelt Ashley: Életem legjobb napja! Bemutatkozik Mr. és Mrs. French, 2014. 09. 08.-án! A leánybúcsút 2014 májusában tartották, Miami-ban, ahol legjobb barátai köztük Vanessa Hudgens is megjelent. Bennfentesek szerint a telefonokat elvették az érkezőktől, így biztosítva, hogy minél zártabb és személyesebb legyen az esküvő. Hat koszorúslánya volt, köztük testvére Jennifer és legjobb barátai, mint Shelley Buckner, Kim Hidalgo és Vanessa. Az esküvőszervezője Lisa Vorce volt, aki egy csodás kerti lakodalmat hozott össze a párnak törekedve az intimitásra és az eleganciára. 

Egészséges életmódot folytat, nem dohányzik, sosem használt még kábítószert és alkoholt sem fogyaszt. Mindebben édesanyja inspirálja.  

BLOG
2015. júius 29-én startolt életmóddal foglalkozó blogja a The Haute Mess. Az oldalon már most nagyon sok minden található, köszönhetően annak, hogy már egy éve ezen dolgoznak. Különböző kategóriákban olvashatunk cikkeket, különböző bloggerektől, köztük Ashley-től is. 

KISÁLLATAI
Legelső kisállata egy Blondie névre keresztelt Maltipoo és Bijon keverék kutyus volt, amit a családja a divapup.com oldalon keresztül vásárolt meg. A nevét Ashley egyik beceneve után kapta, mely a Zack és Cody élete / The Suite Life of Zack and Cody forgatásán ragadt rá, hiszen a sorozat kedvéért vált meg hosszú barna göndör hajától, és szőke egyenes rövid frizurával volt látható a szériában.

Blondie nem igazán szeret utazni, ezért még a HSM forgatásai alatt is édesapja, Mike vigyázott rá, a sok együttlétnek köszönhetően pedig a kutyus rá hallgat a leginkább. Később emiatt a család kutyusa lett, és édesapja viseli gondját. Nagyon szereti az embereket, védi a hozzá közel állókat. 

Második kutyája szintén egy Maltipoo kislány, akit a szülei texasteacups.com oldalon vásároltak meg a számára. A kutyus egy Hawaii szigetről, Mauiról kapta a nevét, ahová Ashley sokszor eljár nyaralni szüleivel és barátaival is egyaránt. A 2007. június 6-án született kisállat nagyon barátságos, jól tűri az utazást, így szinte mindenhová magával viszi. A HSM forgatásain is jelen volt, sőt egy kisebb jelenetben szerepelt is, amiért később díjat is kapott a másik kutyussal, mint a “Legjobb pár”. Blondie-val is remekül kijönnek, nemigazán okoznak gondot a családnak ha együtt vannak. 

Egy interjú során egyszer elárulta, ha kutyus lenne ő is Maltipoo fajtájú lenne, mivel nekik ugyanazok a hajproblémáik vannak, ugyanis  természetes göndör a haja és sokat kűzd vele, hogy egyenessé varázsolja.  

ORRMŰTÉT
2007 novemberében kés alá feküdt, egy orrműtéten esett át egészségügyi problémák miatt, hiszen két kis törés olykor már akadályozta nem csak az éneklésben, de a légzésben is. Amikor a HSM turné zajlott, légzésproblémái miatt el is ájult. Első orrtörését 16 évesen szerezte, amikor autóbalesetet szenvedett, később pedig a HSM egyik próbáján történt a baleset, emellett pedig a jobb oldali orsövénye is el volt ferdülve. Az irvosa Dr. Raj Kanoda volt, aki olyan sztárokat műtött már mint, Cameron Diaz és Ashlee Simpson.  

Az operáció miatt sajnos el kellett halasztania egy Philadelphia-i és egy Miami-i fellépést is.  

ÉRDEKESSÉGEK
• Szereti a halloweeni hangulatot, még a házát is ennek megfelően díszíti.
• Anna Faris, Rachel Bilson és Jason Derülo mellett látható abban a videoklipben, ami Clouds című dalhoz készült, szerzője Zach Sobiech, aki 17 éves és gyógyíthatatlan betegségben szenved.
• 27. születésnapjára egyik támogatójától az Op divatcégtől egy rózsaszín-sárga Vespa robogót kapott ajándékba.
• Megsérült a Hellcats forgatása közben, majdnem eltörte az orrát.
• Kedvenc ruhamárkái: Diesel, Bebe, Urban Outfitters és Forever 21. Vásárolni pedig a Hollister-ben szeret 
• Kedvenc filmei között a Szakítópróba, Hogyan veszítsünk el egy pasit 10 nap alatt és az Álljon meg a nászmenet szerepelnek, míg a kedvenc tévésorozata a Jóbarátok. 
• Kedvenc sportja a kosárlabda, azt mondja azért, mert ez az egyetlen, aminek érti a szabályait.
• Kedvenc zenészei között Billy Joel, Elton John, Mariah Carey szerepelnek.
• Legjobb barátnője Vanessa Hudgens és Shelley Buckner, de jó barátságot ápol Zac Efronnal, Miley Cyrusszal, Allie Goninoval, Aly Michalkával, Brittany Snow-val, Emma Lahanával, Erica Ash-sel, Kaley Cuocoval, Kim Hidalgoval, Kristina Emersonnal, Matt Barr-ral, Nikki Leevel, Perez Hiltonnal, Rebel Wilsonnal, Samantha Droke-kal, Sarah Hylanddel, Simon Rexszel és Morgan Sparksszal. 
• Személyi edzője Harley Pasternak, az ügynöke pedig Bryan O'Guin.
• Szülei Valencia-ban, Kaliforniában egy tennis klub tagjai, így ő is gyakran jár oda. Édesapjával nagyon sokszor teniszeztek együtt, és többször megy úszni is, valamint az edzőteremben is megfordul néha.

MEGNYERT DÍJ
2014: Young Hollywood Awards - közösségi média szupersztár

2009: Teen Choice Awards - választás: film zene/tánc -  High School Musical 3: Végzősök
2009: MTV Movie Awards - áttörő női alakítás - High School Musical 3: Végzősök
2007: American Music Awards - kedvenc filmzenei album - Szerelmes Hangjegyek 2
2007: Nickelodeon UK Kids' Choice Awards - legjobb TV színésznő - Zack és Cody élete
2006: Primetime Emmy Awards - kiemelkedő gyermek műsor - Szerelmes Hangjegyek 
2006: Billboard Music Awards - az év filmzenei albuma - Szerelmes Hangjegyek



Forrás: http://starity.hu/sztarok/ashley-tisdale/#ixzz4gDrt3qHz

 
xoxo

PUX.GP
szerkesztő: Imo
web: link
indulás:
2017.05.05.

 
navigation
 

Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.    *****    Amway termék elérhetõ áron!Tudta, hogy az általános tisztítószer akár 333 felmosásra is alkalmas?Több info a weboldalon    *****    Florence Pugh magyar rajongói oldal. Ismerd meg és kövesd az angol színésznõ karrierjèt!    *****    Fele királyságomat nektek adom, hisz csak rátok vár ez a mesebirodalom! - Új menüpont a Mesetárban! Nézz be te is!    *****    DMT Trip napló, versek, történetek, absztrakt agymenés:)    *****    Elindult a Játék határok nélkül blog! Részletes információ az összes adásról, melyben a magyarok játszottak + egyéb infó    *****    Florence Pugh Hungary - Ismerd meg az Oppenheimer és a Dûne 2. sztárját.    *****    Megnyílt az F-Zero Hungary! Ismerd meg a Nintendo legdinamikusabb versenyjáték-sorozatát! Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    A Cheer Danshi!! nem futott nagyot, mégis érdemes egy esélyt adni neki. Olvass róla az Anime Odyssey blogban!    *****    A 1080° Avalanche egy méltatlanul figyelmen kívül hagyott játék, pedig a Nintendo egyik remekmûve. Olvass róla!    *****    Gundel Takács Gábor egy különleges könyvet adott ki, ahol kiváló sportolókkal a sport mélységébe nyerhetünk betekintést.    *****    21 napos életmódváltás program csatlakozz hozzánk még!Január 28-ig 10% kedvezménnyel plusz ajándékkal tudod megvásárolni    *****    Szeretne egy olyan általános tisztítószert ami 333 felmosásra is elegendõ? Szeretne ha csíkmentes lenne? Részletek itt!!    *****    Új játék érkezett a Mesetárba! Elõ a papírral, ollóval, és gyertek barkácsolni!    *****    Tisztítószerek a legjobb áron! Hatékonyság felsõfoka! 333 felmosásra elengedõ általános tisztítószer! Vásároljon még ma!    *****    Hayashibara Megumi és Okui Masami rajongói oldal! Albumok, dalszövegek, és sok más. Folyamatosan frissülõ tartalom.    *****    A legfrissebb hírek a Super Mario világából és a legteljesebb adatbázis a Mario játékokról.Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    333 Felmosásra elegendõ! Szeretne gazdaságosan felmosni? Szeretne kiváló általános tisztítószert? Kiváló tisztítószerek!    *****    Ha tél, akkor téli sportok! De akár videojáték formájában is játszhatjuk õket. A 1080°Snowboarding egy kiváló példa erre